Magyarországról költöztem Bulgáriába három évvel ezelőtt, anélkül, hogy bármit is tudtam volna a Balkánról vagy az ételekről.
Néhányan úgy gondolják, hogy a bolgár ételek íz- és színtelenek, ugyanis a paprika és a fokhagyma kevésbé használatos, mint Magyarországon. Ennek ellenére rengeteg finom étellel találkoztam.
Be szeretném mutatni a tradicionális bolgár ételeket, a hasonlóságokat és különbségeket a magyar és bolgár konyha között. Ha tovább olvastok, megmutatom azt is, hogy mit érdemes megkóstolni a bolgár ételek közül.
A kedvenc helyi finomságaim
Az első, amit Bulgáriában kóstoltam a hagyományos grillezett húsgombóc, a kyufteta és a henger formájú testvére, a kebapcheta voltak. Elsőre nem igazán kedveltem őket, mert rengeteg köménnyel ízesítik, amihez nem igazán voltam hozzászokva. Pár év elteltével úgy gondolom, ez adja azt az egyedi ízt, amit már azt mondhatom szeretek, főleg lyutenitsával kombinálva - ami egy piros krém, paprika, paradicsom és padlizsán felhasználásával. Egyszerűen tökéletes kombináció!
A musaka volt az első étel amit megtanultam elkészíteni. Eredeti recept alapján burgonyával és darált hússal készült rakott egytál étel, aminek a tetejére kerül egy tojásos joghurtos keverék. Isteni finom!
Először féltem megkóstolni a pacal levest, amit shkembe chorbának hívnak, és nagyon népszerű a bolgárok körében. Tehén gyomorból készül, tej, fokhagyma és fűszerek hozzáadásával. Kétféle ember létezik - aki imádja és aki utálja.
Kiderült, azok közé az emberek közé tartozok, akik imádják. A helyi ételek közül, kimondhatom, ez lett az abszolút kedvencem.
Hasonlóságok és különbségek
Ennyi idő elteltével észrevettem néhány hasonlóságot a magyar és a bolgár konyha között. Mindkét országban, a receptek nagy többsége azzal kezdődik, hogy “szeletelj fel egy hagymát”. A magyarok nagy valószínűséggel híresek a paprika iránti szeretetükről, de ki merem jelenteni, ez a fűszer Bulgáriában is igen népszerű.
Ha áttérünk az ételekre, a bab és a lencse leves pontosan ugyan azon a módon készül. A szuper tradicionális magyar töltöttkáposzta testvére a bolgár sarmának - savanyított káposztalevél tekercsek, rizzsel és darált hússal töltve.
Az is kiderült számomra, hogy a magyar lángos és a bolgár mekitsa nagyon hasonlóak, ugyanis mindkettő egy bő olajban kisütött tésztaféle. A lángos inkább hasonlít egy lapos kenyérre, jól megpakolva tejföllel, sajttal és fokhagymával. A bolgár mekitsa viszont kicsi, és inkább porcukorral, vagy lekvárral fogyasztják.
Természetesen vannak különbségek is az ételekben. Vegyük például a tradicionális magyar gulyás levest. Eredetileg marhahússal, hagymával és paprikával és zöldségekkel készül. A leves titka a sűrű pörkölt amit elkészítünk mielőtt hozzáadjuk a burgonyát, répát és vizet. Természetesen Bulgáriában is készítenek gulyást, viszont nem őrölt pirospaprikával, csak maga a zöldség hozzáadásával, ezen felül a babérlevél felelős a savanykás ízéért.
Van némi különbség a két ország halászleve között is. A magyar verzió titka a több féle hal felhasználása, például ponty, harcsa és keszeg. A magyarok itt is egy sűrű pörköltet készítenek először a halak, rengeteg hagyma és pirospaprika felhasználásával, a víz csak ezután kerül bele
A bolgár halleves hígabb és nem olyan intenzív az íze. Leginkább hekket, pisztrángot, marénát és pontyot használnak, ami szintén változtat a leves ízén.
Egy nap hagyományos bolgár ételekkel
Ha egy kis bolgár kiruccanásra vágysz, adok néhány tippet a hagyományos ételekhez.
Mindenképp kezd a napod banitsával, ami egy fehér sajttal töltött sós péksütemény. Ezután jöhet ebédre néhány kyufteta - húsgombóc házi lyutenitsával. A legjobb választás, ha shopska salátát kérsz mellé, ami lényegében paradicsom, uborka, fehér sajt, hagyma és paprika. Vacsorára kihagyhatatlan a sach, vagyis rengeteg hús és zöldség egy óriási vas tányéron.
Ha elég bátor vagy, próbáld ki a pacal levest. Felejthetetlen élmény!
Próbáltad valaha más nemzet ételeit? Mit gondolsz róla? Oszd meg a fényképeid és élményeid kommentben.