Eszközrendszerem központjában a Google

Kezdetben volt az Utazási könyv, de amióta a Google-t használom a világ kinyílt számunkra.

1989 után (Magyarországon rendszerváltozás, szocializmusból → szabad-kapitalizmus, mai megfogalmazás szerint: Fogyasztói társadalom, más megfogalmazás szerint Demokrácia/Köztársaság, bár ma már ez így nem igaz Magyarországon!), az utazási korlátozások is csökkentek, de az Európai Unióhoz és a Schengeni övezethez való csatlakozást követően az európai határok megszűnésével, már csupán egyetlen korlátozás maradt a PÉNZ!

A fő kérdések manapság:

  • mi legyen egy utazás célja, célpontja?
  • mik azok amiket még nem láttunk, de szeretnénk látni?
  • 1 vagy több napos utazást tervezzünk (van lehetőségünk)?
  • szállás, étkezés, látnivalók?
  • hol nem jártunk még, de jó lenne látni (“Bakancslista”)

Előre bocsátom, az utazásainkat én magam szervezem, társas utazási formát nem használjuk, rengeteg oka van, néhány a teljessége nélkül:

  • nem kell alkalmazkodni másokhoz;
  • oda megyünk (utazunk) ahová mi szeretnénk;
  • azt nézünk meg, olyan időtartammal, amit mi szeretnénk;
  • ott állunk meg, ahol akarunk, annyi időt töltünk ott, amennyi nekünk megfelelő;
  • szóval a kötöttségeket mellőzzük!

Nálunk az ötletek a Feleségemtől jönnek, Ő a média és sajtó figyelő. Lát valamit, hall valamit, olvas valamit, utána jövök én, felderítem hol van, hogyan lehet oda jutni, költségvetés, kiadások fedezetének megteremtése, stb.

Leírok egy példát.

Látott a TV-ben egy riportot, ahol egy Farm-ot mutattak be, annyit tudtunk róla, hogy Olaszország. A Google segítségével rátaláltam, szerencsére viszonylag a közelben (Dél-Tirol) volt már ismert (bevált) szálláshelyünk, ahonnan 1 napos kirándulással fel is kerestük: beszámolója itt olvasható (Wiesen - Pfitsch, Pretzhof Farm, Dél-Tirol, Olaszország).

Tehát áttérek a lényegre, az eszközökre:

  • Google keresés;
  • Google térkép (asztali számítógépen, mobil APP, tablet);
  • Google helymegosztás funkció (fontos, hogy gyerekeim tudják/lássák, hogy éppen merre csavargunk, de mink is látjuk, hogy Ők hol járnak).

A Google térkép az alap, ezen keresem meg, hogy hol van egy adott hely, a közelében milyen érdekességek, látnivalók vannak. Ugyanezt használom szálláshely keresésre is, továbbá az útvonal tervezés is ezen keresztül történik. Az utazások során viszont a Waze mobil APP-ot használom (ezt szoktam meg, jobban kézre áll, és talán a magyar hangja is barátságosabb mint a Google térkép), persze vannak más eltérések is, ami miatt a Waze lett a kedvenc, annak ellenére, hogy útvonaltervezésnél hátránya is van (csak 1 közbenső megálló).

Ha már eldöntésre került, hová utazunk, mit nézünk meg, akkor dönteni kell, 1 naposba belefér, vagy ott kell aludni. Ha ott kell aludni, akkor szálláshely keresés/választás, ha ez is megvan, nos, ekkor jöhet a költségvetés megtervezése, erre az Ms Excel táblát hívom segítségül, ebbe minden belekerül, napokra és helyekre bontva, GPS, út km, utazási idő (indulás/érkezés), költségek/étkezések/belépők, stb. Ha összeállt a terv, akkor jönnek a foglalások, ja és a szükséges PÉNZ biztosítása (bankkártyán, ezt a fizetési módot részesítem előnyben!).

Visszaérkezve 1-1 utazásból, úti beszámolót készítek, hogy másoknak beszámoljak, kedvet csináljak egy utazáshoz, leírjam tapasztalataimat/vélemény/értékelés, természetesen képekkel/videókkal(sorozatokkal).

A beszámolókra korábban a saját WEB oldalamat használtam (2006 óta, közel 2 millió látogatója volt), bár idén ennek frissítését/fenntartását abba kívánom hagyni, alapvetően a Facebook közösségi felületet használtam:

a Google térképre is felkerülnek helyek (vagy javaslom a felvételét, közel 200 új helyet kértem felvételre már), most pedig már a “Helyi idegenvezető” fiókomba is fognak kerülni információk, beszámolók, hiszen amúgy már a 10-es szintet értem el:

Manapság 2 fő témakör ami előtérbe kerül:

  • Hová utazzunk, mit nézzünk meg, amit még nem láttunk előtérbe kerül;
  • Ha utazunk, akkor az étkezés fontos szempont, mivel Feleségemmel mindketten Diabetesz II. csoportba tartozunk, tehát az étkezésre nagyon oda kell figyelni.

Magyarországon általunk már felkeresett/kipróbált étkezési lehetőségeket (helyeket) már összegyűjtöttem egy “saját” Google térképre, ezt használjuk:

Na azt hiszem eleget fecsegtem, talán megbocsátanak, hogy ilyen hosszúra sikerült a második Forum bejegyzésem, de talán lesz miről véleményt cserélnünk és kapok és adhatok csere információkat.

Köszönöm, hogy elolvastad: Egresi János

4 Likes