Ebben az évben a születésnapomat egy barátommal szerettem volna tölteni Magyarországról. Ő Budapesten él, én pedig Szófiában, Bulgáriában, tehát úgy döntöttünk, hogy egy harmadik helyen találkozunk. Így választottam Brüsszelt, Belgiumban. Az időjárás kedvezőnek tűnt, rengeteg látnivaló, finom ételek és kényelmesen elérhető repülővel mindkettőnk számára.
Brüsszel az Európai Unió fővárosa, 27 európai ország politikai és gazdasági központja. Hadd mutassam meg milyen csodálatos volt.
Amit láttunk
Az első hely, amit megnéztünk, a Grand-Place volt, Brüsszel központi tere. Sok történelmi épület veszi körül, köztük a városháza. Nem meglepő, hogy 1998 óta az UNESCO Világörökség része a tér. A környékén számos pub és étterem található, de nem mentünk be, mivel köztudott, hogy ezek a helyek meglehetősen drágák.
A városháza melletti utcán hagytuk el a teret, és rövid idő alatt elértük a Manneken Pis-t. Ezt a népszerű szökőkutat egy kisfiú szobrával, Brüsszel népének és humorérzékének szimbólumának tekintik. Nagyon sok ember állt sorba azért, hogy fényképet készíthessen vele, és várakozás közben észrevettem, hogy a szobor kisebb, mint amit a képekből elképzeltem. Azt is megtudtam, hogy a szobor egy másolat, és a 17. századi eredeti példányt a Brüsszeli Városi Múzeumban őrzik.
Ezután megnéztük a Királyi Palotát, ahová sajnos nem tudtunk bemenni, mert még nem volt nyitva a nyilvánosság számára, de kívülről is csodálatos volt. A látogatók július és szeptember között léphetnek be a palotába.
A palotával szemben található a Brüsszel Park. Ha a park közepén állsz, akkor az egyik oldalon a Királyi Palota, a másikon a Nemzeti Palota látható. A Nemzeti Palotát a 18. században építették, és továbbra is a király kormányhivatala.
Ellátogattunk a Szent Mihály és a Szent Gudula székesegyházba is, amely a legnagyobb és legszebb katedrális, amit valaha láttam. Még magasabbnak tűnt, mivel egy dombra épült. Ezt a katolikus székesegyházat használják királyi házasságkötéshez és állami temetésekhez.Az Atomium volt az a hely, amely igazán lenyűgözött. Eredetileg a brüsszeli világkiállításra építették 1958-ban, de hamarosan a város népszerű attrakciójává vált. Vannak lépcsők, mozgólépcsők és felvonók, amelyek lehetővé teszik az Atomium különböző szféráinak elérését. Élvezheted az egész város panorámáját felülről, és nagyszerű ételeket fogyaszthatsz az ottani étteremben. A hatodik gömb a gyermekek számára külön terület, míg a második az ideiglenes kiállítások színtere.
Az Európai Parlament és a Törvényszék szintén Brüsszelben vannak. Sajnos mindkettő zárva volt a látogatásunk napján. A nyitvatartási idő minden nap változhat, ezért a legjobb, ha utána nézel, mielőtt mennél.
Amit ettünk
Leginkább a főtértől és látnivalóktól távol eső helyi éttermekbe mentünk, mert az évek során megtanultam, hogy ezek a legjobb helyek.
Az első és semmiképp sem kihagyható ha Brüsszelben jársz, a gofri, amelyet szinte minden utcán árulnak. Én egy tejszínes csokoládés verziót próbáltam ki a La Gaufrerie-ben. Kijelenthetem, hogy ez volt a legjobb gofri életemben.
Ezután nem hagyhattuk ki a kagylót sült krumplival a Le Petit Chou de Bruxellesnél. A hely olcsó és kicsi, a személyzet pedig nagyon barátságos volt. A tulajdonos minden alkalommal köszöntött amikor megpillantott minket az utcán az ott eltöltött vacsora után. Ha fehér abroszos helyre vágysz, a Lobster House éttermet ajánlom, de ne felejts el asztalt foglalni. Nem kell aggódnod, hogy a tenger gyümölcsei frissek-e, ez garantált.
Utolsó vacsora gyanánt, amely egyben a születésnapom ünneplése volt, a L’Huitriere-be mentünk. Ajánlom ezt a helyet, ha osztrigát és más tengeri ételeket szeretnél kipróbálni. Rendeltünk egy hatalmas tálat osztrigával, kagylóval, rákokkal, garnélarákkal, csigákkal, és még sok mással. Ez a hétvége tökéletes lezárása volt egy pohár könnyű fehér borral.
Töltötted már valaha a születésnapodat külföldön? Oszd meg tapasztalataid kommentben.